Magamba roskadva ültem, a város közepén, teljesen egyedül. A mellkasomba olyan érzésem volt, mintha valaki rám feküdt volna... a szívem fájt, a gyomrom egy gombostű méretére zsugorodott, és magamat is kicsinek, és gyengének éreztem.(Igen, amióta angyal vagyok, azóta újra érzékelem a belső szerveimet...) A szárnyam lekonyult, repülni azért tudtam vele, de nem próbálkoztam, mert féltem, hogy leesek. Csak sírtam és sírtam.. nem érdekelt semmi, valamint nem hallottam, nem láttam. Pedig jó lett volna.
-Elisabeth? Te vagy az?-kérdezte..ki is??
-Te meg ki vagy?-döbbentem le.-Ismerjük egymást?
-Nem ismersz meg?-mosolygott- Az őrangyalod vagyok... vagyis... most már a segítőd..
-Tényleg! Jajj, bocsánat! És.. igen.. nos.. hogy vagy?
-Köszönöm.. egész jól...de te látom nem érzed jól magad..mi a baj?
Elmondtam neki mindent. Minden sérelmet, haragot, dühöt, és pár csalóka mosoly is megjelent az arcomon. Próbálta finoman, szépen lassan átváltani a témát másra. Beszélgettünk a halandó életemről, az angyali énemről, a "semleges" állapotomról.. csak róla nem. Amikor kérdeztem, röviden , és tömören válaszolt, néha meg se hallotta... vagy csak nem akarta.
-Figyelj... én már eleget panaszkodtam, elegem van az önsajnálatból, most rád lennék kíváncsi. Érzem, hogy valamit nem mondasz el.
-Ez..khmm... ez.. mindegy. Ugye milyen jó ma az idő?
-Nagyon, de most ez érdekel a legkevésbé! Nekem bármit elárulhatsz..-de közbeszólt.
-Nem, ezt nem. Valami olyat tettem, ami.. khmm.. szóval..khmm.. téged is érint...
-Te jó ég! Mit műveltél?? Dean????? Vagy mi????
-Nem.. rosszabb....
-Kérlek! Egy angyal nem hazudhat!! Főleg a társadnak!
-Na jó..khmm.. szóval az..volt.. hogy..khmm..khmm...én...ÉN ÖLTEM MEG MILCYT.-zokogott.
-HOGY MIT TETTÉL??-kerekedett el a szemem.- Te.. te megölted a legjobb barátnőmet? Nehogy közelebb merj jönni! Tűnj innen!-ordítottam torkom szakadtából. Nem érdekelt, mit mondott, és az sem, hogy káromkodásokkal, és trágár szavakkal bántottam. Mert az, amit tett, nem lehet megbocsájtani. Soha. És ezen van a hangsúly. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, úgyhogy rohanni kezdtem. Hullottak a könnyeim (igen, már könnyeim is vannak) de aztán visszafordultam. Hogy miért? Tudnom kellett, miért, mikor, és hogyan tette. Enélkül az információ nélkül nem távozhattam.
-Mégis hogy jutott ez az eszedbe?
-Fogalmam sincs..én..nem voltam ura önmagamnak.
-Mert??
-Arra emlékszem, hogy valaki elkapott..... és elájultam. Amikor felkeltem, hiába kerestem szárnyaimat, gyönyörű, hófehér ruhámat, mindenhol sötétséget vettem észre. Magamon is.. kívülről, belülről. És kellett egy áldozat.. A barátnőd tűnt a legjobbnak erre a célra. Sajnálom..tényleg-sírta.
-Engem különösebben nem érdekel. Csak egy! Ki tette ezt veled?
-Nem..nem tudom..-hebegte-Én..én nem..
-Na ide figyelj-szóltam rá dühösen-Azonnal mondd meg! Vagy velem gyűlik meg a bajod!!!
-Oké... szóval.. egy anti-angyal tette... Belém mászott, és nem tudtam kiszedni magamból. Fájt.. a lelkemet sötétté, és gonosszá tette.
-És.. nem tudod, ki volt az? Mármint, konkrét személy..
-Hát..én tudom.. khmm.. nos... ezt nem mondhatom el. Tényleg.
-Rendben! Akkor marjon szét a lelkiismereted! Engem nem érdekel!-néztem rá szúrós szemmel, majd megfordultam, és elindultam ki, a városból.
Bár nem tudtam ki volt, már szabadulni akartam onnan. Amikor a kapuhoz értem, nem tudtam kinyitni. A pulzusom ezer fölé emelkedett, elegem lett mindenből. Rácsaptam az ajtóra, és úgy már ki tudtam lépni. Új angyali képesség. Hmm....
-Eszedbe ne jusson idejönni!- szóltam rá Roberto-ra. (Az angyalomra) 6. érzék. Szuper.
-Hadd magyarázzam meg! Én nem tehetek semmiről... csak Quim...-de itt hangja elcsuklott, és nem folytatta.
-Hogy kicsoda??? QUIMBY?????? Ő tette?
-Igen..vagyis NEM..Nem.. persze hogy nem-nevetett kínosan.
-Szóval ő volt... köszönöm, hogy elmondtad. Szia!
-Szia...-suttogta elhaló hangon.
Sajnáltam.. hibáztattam, mégse tehetett semmiről. Mégis képtelen voltam neki megbocsájtani. KÉPTELEN! Akár hányszor visszanéztem, igen szomorú lettem. De a düh, és harag bennem fortyogott. Úgyhogy nem jártam sok sikerrel. Kiegyenesítettem a szárnyaimat, és elrepültem. Minél messzebb az anti-várostól! Visszamentem a házunk elé..nem tudom pontosan miért, valami húzott, egyszerűen muszáj volt mennem. A szárnyaimmal nagyokat csapkodtam, irtó gyorsan száguldottam. Éreztem, MENNEM KELL. Amikor odaértem, bepillantottam a szobám ablakán. Megláttam a holttestemet az ágyamon feküdni............
Ez lett volna a mai rész :) Remélem tetszett :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése